Reggel mikor kinyitom a szemem szertefoszlik az álom és lassan életre kell a valóság.
Számomra ez az egyetlen kontextus amiben értelmezhető a kifejezés, hogy “vissza csöppenünk a valóságba.” Legtöbbször mégsem erre használjuk,hanem életünk olyan pillanataira, amire nem merjük használni a valóság szót.
“És akkor vissza csöppentem a valóságba…”
Kikívánkozik a kérdés belőlem: Akkor eddig hol jártál? Hol voltál, amikor megélted azt a csodát, azt az utazást, azt a kapcsolatot , azt a napot, azt a pillanatot? Miért nem nevezed valóságnak?
Mikor életünk egy meghatározó darabja, képkockái az álmok dobozába kerülnek, és ezzel együtt, olyan magasra a polcra, hogy azt hisszük lehetetlen,hogy mindennapi életünkben helyet kapjanak, és újra is csak a szerencse sodorhatja elénk őket. Nem tehetünk érte semmit hogy többször jöjjön,tovább maradjon hisz ez csak álom volt. És mint tudjuk az álmok jönnek-mennek.
Felébredünk belőlük, mert kisüt a nap, és felébreszt a fény, mert dolgozni kell menni, vagy mert a szomszéd kutyája hangosan ugat. Vagy az enyém.
Régóta kerestem a gondolatot amivel átírható a kifejezés, hogy “vissza csöppentem a valóságba “ úgy, hogy annak legyen értelem.
A következőre jutottam: Amikor egy érzés egy darabon elkísér, átitat, akkor ő lesz a te hangulatod, érzés világod. Hangulatból, hangulatba lépünk át. Egy felszabadult hangulatból egy realisztikus hangulatba, egy szorongó hangulatból egy megkönnyebbült hangulatba, egy felfedező hangulatból, a megszokottság sivárságának hangulatába.. a spektrum ezer árnyalatát játsszuk végig.
Mikor megjössz egy hosszú utazásból, vagy egy csodás napot, pillanatot élsz át, azt mondod, vissza csöppentem a valóságba. Valójában átcsöppentél egy másik hangulatba, egy más érzés világba.Minden egyes hangulat, minden egyes érzésvilág hozzád tartozik. Van ahol több időt töltesz, van ahol kevesebbet, de ettől még mind a tiéd. Hiába nevezed álomnak, az is a valóságod része! Mi több, lehet, hogy a valóságod legértékesebb darabja. Olyan boldog voltál, hogy álomnak nevezeted.
Kérdezz magadtól, szüntelenül!
Milyen hangulatban, érzés világban szeretnék élni? Mi tesz igazán boldoggá? Milyen élményekkel, értékkel akarom megtelíteni az életemet? Mikor érzem azt, hogy életre kell a lényegi részem? Milyen valóságot szeretnék?
És a legfontosabb: Tehetek-e azért, hogy azzal töltsem meg a mindennapjaimat, amire igazán vágyom, ami éltet, ami inspirál? Vállalom-e a felelősséget, hogy olyan életem lesz, amilyet teremtek magamnak?
Mikor 2 éve először jöttem haza Baliról azt éreztem, a környezet ami ott körbe vett, a hangulatok amiket ott átéltem, a szabadság érzése, soha nem lehet igazán az enyém. Kivéve persze ha azonnal vissza csomagolok mindet, amit még szinte ki sem pakoltam, és indulok vissza… tovább álmodni. Úgy éreztem, amíg az utazás tart, addig tartok én is. Addig van közös időm a lényegi részemmel. Ha haza jövők, a szomszéd kutyája ugatni fog, vagy az enyém, és elűzi az álmot.
Hazajöttem, és megtörtént amitől féltem. A szomszéd kutyák ugattak, én pedig ébredeztem. A hangulatok olyan széles skáláját zongoráztam végig, hogy beleszédültem. ÁLOM volt csak, én pedig vissza csöppentem a valóságba. A kő kemény valóságba. A hétköznapokba, a régi munkámba, a családi nehézségekbe. Körbevett egy környezet, ami hangosabb volt a belső hangjaimnál, amiket féltve dédelgettem magamban.
Aztán elkezdem ezeket az érzéseket, a dédelgetés helyett a magasba emelni, a féltés helyett pedig bízni bennük. Elkezdtem hangosan kimondani. Először magamnak, aztán a legközelebbieknek, egyre hangosabban és hangosabban. Gyakoroltam, mint amikor egy gyerek beszélni tanul. Még nehezen formája a hangokat, de egy biztos: beszélni akar. A világ tudomására akarja hozni, amit érez, amit gondol, amire vágyik, amit igazán akar.
Döntöttem, hogy a valóság amiben élni szeretnék, a lényegi részemből fog táplálkozni.
Voksot tettem egy élet mellett, amit megtelítek azokkal az érzésekkel, élményekkel és értékekkel amit korábban álomnak neveztem. Döntöttem, hogy azokkal a dolgokkal rendezem be az életemet, amik boldoggá tesznek, amik éltetnek, ahol a lényegi részem, nem hogy élhet, hanem kibontakozhat és fejlődhet.
És mindezt a valóságomnak fogom nevezni.
Amiért teljes váll szélességgel vállalom a felelősséget, hogy én alakítom és formálom. Ha kell felforgatok mindent, vállalom a bizonytalanságot, vállalom a kihívásokat, alázattal tanulok magamról, magamtól, és persze másoktól. No meg az élettől.
Volt mit felforgatni bőven, és van a mai napig. Van kihívás, tanulás, siker és kudarc. Félelem és megtorpanás. Erőgyűjtés és újrakezdés.
Ami már nem kérdés soha: megéri-e?
Amikor úgy döntesz, hogy többé nem nevezed a csodás dolgokat az életedben álomnak, hanem valóságnak kezded hívni őket, lassan megsokszorozódnak és körbe vesznek. Idővel megtöltik az életedet.
Éld azt a csodát, ami a lényegi részed, és ne elégedj meg azzal, hogy csak időről-időre láthatod. Hagyd élni, hogy éltethessen! Hagyd kibontakozni, hogy kibontakozhass! Higgy benne, hogy legyen erőd és kitartásod, ha meg kell küzdened érte.
Rajtad múlik, hogy milyen valóságot teremtesz magadnak, akár ugatnak a kutyák akár nem.
Comments