Amikor a rombolás áldás

Állok a szoba közepén. Elhatároztam, hogy ma átrendezem, és rendet rakok. Igazi rendet.Leszedem egyesével a könyveket a polcról, és letörölgetem őket. A szekrényeket is el fogom forgatni. Kiválogatom a régi papírjaimat, és könyörtelenül kidobom amire nincs szükségem. Elszánt vagyok és tettre kész. Nekivágok.Élvezem, ahogy egyesével leszedem a polcról a könyveket, letörölgetem, és ideiglenesen a szoba közepére rakosgatom.
Végre rendet csinálok, igazi rendet! Végre nem a portörlővel simogatom körbe a szobát, ügyesen lavírozva, hogy minden tisztának tűnjön, anélkül, hogy megmozdítanám. Gyönyörű lesz!
Lassan változik a szoba képe, “poros rendből” teljes káosz alakult. Ha most valaki belépne, és meglátna, az utolsó dolog ami eszébe jutna, hogy éppen rendet rakok. És már lassan én is elbizonytalanodom..soha nem érek a végére! Inkább bele se kezdtem volna..és igazából jó volt úgy ahogy volt! Nem is értem miért akartam igazi rendet, vagy miért hittem, hogy nem igazi rend, az ami körbe vesz. És egyáltalán, mi is az, hogy igazi rend??
Most már teljesen elbizonytalanodom.Menekülhetnékem támad, messze a szobától, messze az ostoba gondolattól, hogy rendet kéne rakni!
A rombolás sokszor a legnagyobb áldás!Mert valódi lehetőséget ad rá hogy valami új szülessen. És mégis, milyen nehéz megtenni! Milyen nehéz elbúcsúzni egy jól ismert, biztonságos szoba képétől. Olyan tisztán látni, az új szoba képét, hogy erőt adjon a legnagyobb káoszban is, előrefele menekülni. És mi van, mikor nem látod a képet egyáltalán,csak azt a furcsa “valami nincs rendben érzés” kerülget,mi van ha nincs terved? Mikor csak egy dolog elkepzelhetetlenebb annál,hogy itt maradj: az hogy elmenj!
Honnan meríts erőt, és hitet a romboláshoz, az újjá épüléshez?
Meríts erőt Magadból! A vágyaidból! A képből a fejedben amikor életre kelsz a saját életedben! Amikor valamire azt mondod, IGEN! Erre vágyom, boldog vagyok, élvezem, szeretem… Mikor nincs DE, nincs második fele a mondatnak. Tiszta érzések vannak benned, igazi rend!
És ha hatalmába kerít a rémület?
Engedd, hogy megrémülj! Engedd meg magadnak az érzést, hogy átfolyjon rajtad. Joga van ott lenni.De nagy különbség, hogy ő irányít téged, vagy te irányítod őt!! Engedd, hogy ott legyen, tiszteld meg azzal, hogy felé fordulsz,és szembe nézel vele.Ő a te szorongásod,a félelmed, és a te szomorúságod. Ismer fel, kik ezek az érzések, akik mozgatnak ilyenkor! Az öröm, a felszabadultság, a teljesség érzése szaladt utánad, hogy marasztaljon? Vagy a félelem, a szomorúság, és a fájdalom?
A változás mindig veszteséggel jár! Valamit hátra kell hagynod, valamitől el kell búcsúznod, valamit el kell gyászolnod! DE ha elfogadod, hogy ez a búcsú,a rémület és a fájdalom része a folyamatnak, át tudsz kelni a hídon! Valami azt súgta benned, hogy kelj át, őrizd az érzést!
És talán már nekiindultál.De félúton, esetleg a célegyenesből visszafordultál, és helyére tettél mindent amit elmozdítottál…Bátornak és erősnek tartalak, hogy nekivágtál! Hogy próbára tetted az erődet, hogy (még ha a félelem el is homályosította egy idő után) de láttad, megalkottad a képet az igazi rendedről, amiért érdemes rombolni. Rátalálsz megint! Neki indulsz újra! Mert a legbelsőbb lényegi részed húz téged erre…
Hogy életre kelhess az életedben!
szeretettel,
Zsófi